Hozzávalók:
(a tésztához)
100 g vaj
180 g liszt
4 evőkanál hidegvíz
½ mokkáskanál só
(a töltelékhez)
2 tojás
2 dl tejszín
50 g reszelt sajt
50 g parmezán
szerecsendió
só
bors
250 g spárga
A vajat, a lisztet, a sót és a vizet gyors mozdulatokkal összedolgozzuk, gombócot formálunk a tésztánkból és fóliába tekerve egy órát hűtőben pihentetjük. 6 db 10 cm átmérőjű gyűrűben sütöttem ki őket, hogy szintén gusztusosan lehessen porciózni kint a szabadban. A tésztát lisztezett felületen vékonyra kinyújtjuk, majd kibéleljük a gyűrűket, a tészta alját megszurkáljuk, és mielőtt kisütnénk, hűtőszekrényben pihentetjük félórát. Majd 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, úgy, hogy a tetejére sütőpapírt fektetünk, és száraz babbal nehezékképpen megtöltjük. 10 percig így sütjük, majd levesszük a sütőpapírt és további 5 percig sütjük. A spárgát megpucoljuk és szeletekre vágjuk, a sajtokat lereszeljük, a tojást a tejszínnel összekeverjük, és ízlés szerint fűszerezzük a sóval, borssal és szerecsendióval. A kosárkákba rakunk egy kis reszelt sajtot, a spárgákat belefektetjük, ismét megszórjuk sajttal, majd teletöltjük a tejszínes keverékkel, és addig sütjük, amíg megszilárdul és egy kis színt kap. Parmezánforgáccsal és csírával tálalhatjuk, vagy csomagolhatjuk természetesen a piknikhez.