Izraelből hoztam haza az eredeti shakshuka receptet. Persze, ennél az ételnél is nehéz meghatározni, mi is az eredeti, hiszen ahány ház, annyi szokás. Én házigazdánkkal, Attilával – aki szakmája szerint is szakács – készítettem el ezt a variációt kora reggelre. Ebből is látható, hogy hagyományosan egy reggeli ételről van szó, de nekem nem okoz gondot az sem, ha vacsorára kell fogyasztani. Bármikor jöhet!
Az elkészítése pofonegyszerű, bátran álljatok neki ti is!
Hozzávalók:
5 evőkanál olivaolaj
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 piros kaliforniai paprika
1 kg paradicsom
1 mokkáskanálnyi őrölt római kömény
1 mokkáskanálnyi édespaprika
1 mokkáskanálnyi só
½ mokkáskanálnyi bors
ízlés szerint chili
4-8 tojás
koriander- vagy petrezselyemzöldje
A hagymát, foghagymát, paradicsomot és paprikát előkészítjük, majd apró kockákra vágjuk. Az olívaolajt egy nagy serpenyőben fölhevítjük, a hagymát megfuttatjuk rajta, majd a foghagymát megpirítjuk, és hozzáadjuk a paradicsomot, paprikát, valamint és a fűszereket, s 15-20 percig főzzük. A paradicsomágyban kanállal helyet csinálunk a tojásoknak, majd feltörjük, és lefedve(!) megsütjük a tükörtojásokat, úgy, hogy a sárgája lágy maradjon (a tojásokat külön hintsük meg sóval).
Végül korianderzölddel vagy petrezselyemmel szórjuk meg, és máris tálalhatjuk. Ha a Közel-Keletre szeretnénk repíteni magunkat, akkor melegítsünk hozzá pitát – de persze a mi kenyereinkkel is isteni.
Ahogy mondtam: ahány ház, annyi szokás – van, aki paprikát se rak bele, van, aki még padlizsánnal, cukkinival is feldobja.