Tombol a nyár, ne hagyatkozzunk az időnként a fél országon végigsöprő jégesőre és viharokra – hűtsük le magunkat házi készítésű jégkrémekkel és fagylaltokkal is! Szuper könnyű és kreatív móka, bátran vonjuk be a gyereket-gyerekeket is (sok kis ügyes kéz!) az elkészítésébe. Az sem teszi bonyolultabbá az eljárást, ha allergia vagy diéta miatt „mentes” verziókkal szeretnénk kísérletezni.
Hozzávalók
(6 db 60 ml-es formához):
2 kis doboz görögjoghurt
2 evőkanál porcukor
1 mokkáskanál vaníliaeszencia
150 g fagyasztott vagy friss piros ribizli
Jégkrémformát ilyenkor nyáron szinte minden nagyobb élelmiszerboltban beszerezhetünk, vagy rendelhetünk online.
Maga az elkészítése pofonegyszerű: öblítsük ki hideg vízzel a formákat, aztán a görögjoghurtot keverjünk simára, adjunk hozzá két evőkanál porcukrot, keverjük bele a vaníliaeszenciát. Mossuk meg a ribizlit, tépkedjük le a szemeket a szárról – persze, nem kell ragaszkodni a piros fajtájúhoz, a fekete ribizli éppen úgy megfelel, de keverhetjük is a kétfélét, ízlés szerint.
Kezdjük el rétegezni, először rakjunk a formába egy kanál joghurtos keveréket, szórjuk meg ribizlivel, aztán megint joghurt, és így tovább, a tetejére mindig joghurt kerüljön. Ha van a formánknak pereme, akkor rárakhatjuk a pálcáját is, ha nincs, akkor vízszintesen felületre állítsuk be a mélyhűtőbe, és kb. 45 perc után szúrjuk bele a fapálcát és hűtsük további 3-4 órát. Kivételnél egy pillanatra tartsuk a műanyagformát meleg víz alá, és akkor várakozás nélkül egészben kiemelhetjük a jégkrémünket.