Anna és Marco tavaly nyitotta meg, a Krúdy utcában, a Mikszáth tér tövében kis olasz éttermét, az Al Dentét. Folyamatos „szülői” felügyelet mellett üzemel tavaly május óta rendületlenül ez a számomra igazán autentikus kis trattoria. Mitől is hagyományos egy olasz étterem? Az persze sose baj, ha a tulajdonos ízig-vérig olasz – mint Marco. Torinóból származik, és a szerelemnek köszönhető (feladva az örökös ingázást), hogy végül Budapesten teremtett magának egy falatnyi Olaszországot. Kezdte ezt a Bródy Sándor utcában levő kávézójukkal, a Café Torinóval, s már ott is magától értetődött, hogy a kávé mellé étel is dukál, így tehát már csak egy „lépés” – meg persze az a sokat emlegetett véletlen – kellett ahhoz, hogy megtegyék a Bródytól a Krúdyig tartó utat (miközben – úgymond – „irodalmilag” is jó társaságban maradhattak).
Marcónak mindez amúgy is a vérében van, igaz, végzetségét tekintve agrárközgazdász, de mint minden olasz ő is biztosan mozog a konyha és a terített asztalok világában. Pláne, hogy talált egy igazi olasz séfet, aki éppenséggel az olasz gasztronómiai Mekkából, a dél-olasz Pugliából származik, és az anyatejjel szívta magába a főzés és a sütés tudományát, családi éttermükben. Ezt a „mama konyhája” érzést teremtette meg nekünk is, ebben a belvárosi miliőben.
Az Al Dentébe betérve mindig szezonálisan változó étlap fogad bennünket, ahol az első kellemes meglepetés, a széles választék, ami túlmutat a pizzák és a tészták világán (de persze nekem szinte nem is kell „továbblapoznom”, hiszen mindenkori kedvencem a Tagliatelle Parma e Spinaci (a pármai sonkás, spenótos tagliatelle). Napi menükén háromféle tészta kínálja magát: egy húsos, egy halas és egy vegetáriánus. A konyhában szinte csakis olasz alapanyagokat használnak, és a halételek választéka is azért ilyen széles, mert végre megtalálták a frisshalas beszállítójukat is, aki egyenesen a „tengeri pecabot” végéről hozza a halat Pestre.
A látványkonyha egyfajta bizonyságot nyújt a vendégnek, hiszen minden a szeme előtt történik, és elmondhatom, hogy Uccio, a séf profizmusa mindenkit elkápráztat, ahogy azon a szűk néhány négyzetméteren mozog (mit mozog – vezényel!), a pizzaposzt és a bár között.
A húsételek közül az abszolút kedvenc a Torta carré alla Bismarck, amely „titokzatos” név nem mást takar, mint egy mindenféle jóval megrakott borjúhátszínt (ide most egy nagy nyelés hangját tessék elképzelni!) – s hogy mit keres Itália „földjén” a német Vaskancellár, maradjon az ő titkuk (igaz, ki ne ismerné klasszikus „gasztronómiai” mondását?!: „A törvények olyanok, mint a kolbász. Jobb, ha nincs ott az ember, amikor készülnek.”).
Kényes kérdés, de megkerülhetetlen!
Az adagok igen tisztességesek; nem maradtok hát éhesek, és igen, az árak is… a földön (magyar földön!) járnak. Az étel persze önmagában még nem minden, de… a magam részéről a kiszolgálásban sem találtam eddig még hibát. Itt mindenki kedves, vidám, laza, és az sem ritka, hogy amolyan jó délies szokás szerint maga Uccio is kijön a pult mögül, hogy megbizonyosodjék munkájának sikeréről. A séf is ember! Néha ő is vágyik egy-egy dicsérő szóra – a legjobb persze, ha olaszul próbálkozunk vele…
Mindezért nem meglepő tehát, hogy ez az alig néhány asztalos étterem máris komoly törzsközönségre számíthat. A rendelésnél egy dologra azonban feltétlenül figyelnünk kell! A Séf úr imádja a chilit, és bizony, néha meg-meg tud szaladni a keze. Én azonban már rutinos versenyző vagyok, s még a desszertnél is jelzem, hogy – csípős azért ne legyen…
Az Al Dente reggeltől estig várja a vendégeket; reggeli–ebéd–vacsora kínálat egyaránt megtalálható a palettáján. S mivel Uccio séf egyben pék és cukrász is, ezért már a reggelihez is helyben sütött bucik, fánkok és briósok kínálják magukat (nem is könnyű ellenállni nekik). Ebben a hirtelen nyárias tavaszban pedig nem utolsó érv, hogy kipróbáljuk ennek a kedves olasz–magyar helynek a vendégszeretetét: az a kis trattoria terasza. Külön olaszos varázsa van!
Ismerkedjetek hát meg ti is Anna és Marco kis családjával, és mielőbb találjátok meg a saját kedvenceteket az étlapon, de persze – asztalt érdemes előre foglalni!
Cím: 1088 Budapest, Krúdy Gyula u. 9.
Tel.: 06 70 514 7883
Nyitva: H-P 9:00–22:00, Szo 10:00–22:00