Fotók: Sebestyén László

Ha az Őrségről hallunk sok minden jut az eszünkbe… földrajzi, történelmi, gasztronómiai vonatkozásokban is. Megegyezhetünk abban, hogy az Őrség Magyarországnak egy különösen vonzó, egyben jellegzetes tájegysége, számos ételkülönlegességgel (csak néhány ezek közül: kapros rántott leves, hajdinamálé, őrségi gánica, répás béles, vasi pecsenye, dödölle – hogy a tökmagolajról el ne feledkezzünk valahogy!). Ámde hogy a csokoládé nem tartozik közéjük, az biztos. Legalábbis eddig nem!
Hogy kerül a csizma az asztalra? Ez az alapvetően „elit” édesség ebbe az alapvetően egyszerű világba, ahol a föld eleve olyan nehezen adja meg magát, hogy a vidék mindenkori asszonyainak többet kellett annak megművelhetőségéért dolgozniuk (habár inkább régebben, mint napjainkban), mint a konyhában a foglalatoskodniuk… Erős György ízrestaurátor – ahogy önmaga tevékenységét meghatározza – hozzászokott az efféle kíváncsiskodásokhoz, s mindig türelmesen elmeséli, hogy Ákos fiuk miatt (aki autista) kerestek valami nyugodt, úgymond, ingerszegény helyet, s így jutottak el a „nyüzsgő” Sárvárról a békés Ispánkra. Egy őrségi kirándulás során figyeltek fel a névtáblára, s már az is megtetszett nekik, még inkább maga a kis zsákfalu, ahol első látogatásukkor egy teremett lélekkel sem találkoztak. Alig három évvel később már épült is házuk a nyugati szeren, Mezei Sándor építészbarátuk tervei alapján. No de, hogy lesz ebből csokoládé? Ebben is a véletlen játszott közre: egy, szintén ingatlant kereső, fiatal házaspár nyomott kezükben – köszönetképpen, amiért a rájuk bízott kulccsal kinyitották és megmutatták a szomszédos eladó házacskát – egy tábla valódi kézműves csokoládét. Nagyon „ízlett” nekik. A csokoládé is, az ötlet is. Innen már csak egy (sok-sok!) lépést kellett megtenni a megvalósulásig…
– Az Őrség Határok Nélkül Leader-szervezet helyi termékpályázatán kaptunk jelentős pénzügyi támogatást. A műhelyt, ami egyben látványműhelyként is funkcionál, minden előírásnak megfelelően az őrségi tradíciókra támaszkodva rendeztük be, hogy a vendégeink jól érezzék magukat, ha idelátogatnak. A csokoládéműhelyünket – a Muravidéki Magyar Rádió riportja után – már nem csak az Őrségben ismerik, mert immár visszatérő vendégeink is vannak. A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár szervezésének keretén belül a megyében nagyon sok ismeretterjesztő előadást tartok a kézműves csokoládé készítéséről, hogy az emberek jobban megismerjék termékeinket. Mivel én 25 évig édesiparban dolgoztam, és munka mellett a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola édesipari szakán tanultam, megvolt a szakmai alapom a csokoládékészítéshez, ez azonban egy igazi kézműves csokoládékészítőnek kevésnek bizonyult. Mi a nyolcvanas években, az iskolában az ipari módszereket tanultuk, ami nagyon különbözik a tradicionális kézműves csokoládé előállításától. Nagy vonalakban a különbség az, hogy az ipar nagy mennyiségeket állít elő viszonylag közepes alapanyagokból, és… tartósító szerek használatára kényszerül. A mi műhelyünkbe a minőségen van a hangsúly. Megpróbálunk nagyon jó alapanyagokkal dolgozni, mind a csokoládé, mind a tejtermékek, mind a gyümölcsök, aszalványok tekintetében.

Minden gyerek szereti a csokoládét – de miért szereti egy felnőtt, meglett férfi, mint ön? Mit szeret benne? Csak „szakmai” vonzalom ez, vagy életminőség kérdése… is?
– Van egy mondás, amit a franciáknak tulajdonítanak, miszerint minden tíz emberből kilenc szereti a csokoládét, a tízedik pedig hazudik. A viccet félretéve: az őshonos indián kultúrában kultikus italnak számított a xocolatl, ahol a xoco keserűt, az atl pedig vizet jelentett. A 18. században élt nagy svéd botanikus, Linné a Theobroma cacao nevet adja neki, ami görögül az „istenek italát” jelenti, nem minden ok nélkül. Úgy vélte, ez a név inkább tükrözi a maják hitét, mint a kakaófa elnevezés. A csokoládé iránt soha nem maradt közömbös az európai ember sem. A társadalom minden szintjén buzgón fogyasztották ilyen vagy olyan formában. Az ember, egyszerűen megfogalmazva, azért szereti, mert… finom és a fogyasztása örömet okoz számunkra. Feljegyezték például, hogy a két német költőóriás, Goethe és Schiller is megrögzött csokoládéivó volt. Goethe sok inspirációt merített a csokoládéivásból, és még öregkorában is szívesen fogyasztotta.
Az eddigiek alapján: megérte?
– Igen! Mi a termékeinket az Őrségbe látogató turistáknak készítjük. Nem értékesítjük őket másutt, csakis itt, helyben, a műhelyben. Mondhatni: különleges kapcsolatom van a vevőimmel, amit ma már csak kevés helyen tapasztalhatnak meg. A hangsúly a személyességen van, nyugodt tempóban elbeszélgetünk, és ezt sokan értékelik a mai rohanó világban. Engem a vevőim védenek meg a szakmai „besavanyodástól”, mivel mindig azonnali visszajelzést kapok tőlük és ez engem minden tekintetben nagyon ösztönöz.
Mit vár, hogyan alakul vállalkozásának sorsa a jövőben? Sikerült-e már a szükséges mértékben bekerülnie az információs áramlatba? Mit kell ezért tenni? Elég-e „csak” a jó termék?
– Ez egy jó kérdés. Trendek vonzásában és taszításában élünk mindannyian. Ezek súgják meg, hogyan viselkedjünk, hol és mit vásároljunk. Aki elutasítja ezeket, az sem független, csak éppen a „trendelutasító” irányzat szerint él. Ámde aki nem akar kifejezetten trendi lenni, az is szeretne „elvegyülni és kiválni”. Mert egyszerre akarunk belesimulni a környezetbe, és közben megmutatni magunkat, sajátos egyediségünkben. Látszólag tehát nem menekülhetünk előlük, de ha felismerjük őket, mindjárt kezelhetővé és megszelídíthetővé válnak. A trendek kétféle módon születnek. Az egyik, amikor egy-egy karizmatikus, nagy szuggesztív erővel, kisugárzással bíró „divatdiktátor”, megsejtve a tömegek tudat alatti vágyait, néha elég őrültnek látszó kreációkat hoz létre és „ráveszi” a tömeget arra, hogy mindenki ilyen ruhákat hordjon. Ezzel azonban nyomban „tömegcikké” is silányítják a vágyott terméket, és hogy a vágyakat mindig magas szinten lehessen tartani, máris bedobják az új trendet. Ez magyarázza a divat nagyon gyors változásait. Ez, ha úgy vesszük, igazi ördögi kör. Mindig az újabb és újabb termékek megvásárlására sarkallnak bennünket. A másikfajta trend kialakulása manapság már szinte nyílt titok. Mindannyian tudjuk, hogy az internetes közösségi oldalak, mint amilyen a Facebook, Google stb. nem a hirdetésekből él – ez csak úgynevezett bónusz, mondhatni: hab a tortán –, hanem az internetes szokásainkkal kereskedik. Vagyis hogy milyen oldalakat látogatunk, mit veszünk az internetes áruházakban, milyen módon fizetünk, ezeket speciális programokkal elemzik és aztán a felhasználóknak eladják. Végül is, ha így nézzük, tudtunkon kívül mindkét esetben mi alakítjuk a trendeket.
A csokoládéfogyasztás terén az elmúlt évtizedekben jelentős elmozdulások voltak a trendeket illetően. A csokoládéhoz kapcsolódó termékek, mint a gianduja, a praliné, amik eleinte csak az édességboltok polcain és a cukrászdákban voltak megtalálhatók, megjelentek a gasztronómia más területein is, és elkezdték egy koncepció keretében mártásokban is használni, s kombinálni hallal, hússal és sajtokkal (úgy látszik különben, hogy nem valami nagy sikerrel).  Mindenféle egzotikus gyümölcsök távoli helyekről – mint maracuja, papaja, mango, guava, calamansi (kalamondin), licsi, yuzu – kezdtek megjelenni a csokoládék világába. Mindez utat nyitott a light korszaknak. Ugyanis minden egyszerre túl édes és túl zsíros lett. Beköszöntött a kalóriák lázas számolásának és csökkentésének időszaka, ami máig tart. A fogyasztókat elérő és egyre növekvő méretű információk hatására – a tudományos kísérletekről és ezek konklúziójáról, vagyis hogy mi ártalmas és mi nem az – a vásárlóközönség egyre tudatosabbá válik. Ezt a trendet a termékeink kialakításánál nem egyszerűen csak figyelembe kell vennünk, de saját hasznunkra is fordíthatjuk. Persze… az „új üzenetek” könnyen félre is visznek. Ha, mondjuk, el akarják „hitetni” velünk, hogy csak az étcsokoládé az igazi, s abból is az, aminek legnagyobb a kakaó szárazanyagtartalma, így fordulhat elő, hogy extrém magas (99% kakaó – 1% cukor), szinte ehetetlen kakaótartalmú csokoládék is forgalomba kerültek.
Egyes gyártók elkezdték forgalmazni – a francia szőlő és borkultúra nomenklatúrájának megfelelően – a single origin csokoládékat, amik egy ültetvényről származó kakaóbabból, majd ennek folytatásaként a plantation selected, az egy adott területen (régión) belül termett kakaóbabokból álló csokoládékat. A töltelékek ízesítésére egyre többféle és egyre különlegesebb fűszereket kezdtek el használni, minél egzotikusabb annál jobb felkiáltással. A tradicionális összetevőkön kívül mint a vaj, tejszín a különleges teák, kávék, borok, pezsgők, sőt még a sör is bekerült a felhasznált anyagok körébe. Különösen a speciális sörökkel ízesített, mint a tradicionális módon készült apátsági és gyümölcsös sörök (töltelékek) örvendnek nagy sikernek.
Röviden szólva, a trendek követik egymást, egyre gyorsuló ütemben. Szinte hetente születnek újak és újabbak, szinte szuggerálják: mindennel meg kell ismerkednie, mindent ki kell próbálnia. Amikor ebből aztán mánia lesz: a Csillogó Tárgy Szindróma (SOS – Shiny Object Syndrome) rabjai lettünk. A régi bölcsességet is segítségül hívhatjuk: aki mindent tudni akar, az a végén nem fog tudni semmit. Tehát a fő trendeket is figyelembe véve a saját célunkra kell koncentrálnunk, hogy megérthessük, merre vezet utunk a sikerhez, és az izgalmasnak tűnő, valójában azonban lényegtelen dolgokat teljesen ki kell zárnunk érdeklődésünk köréből. A kézműves csokoládé gyártó jól teszi, ha megpróbál egy csakis önmagára jellemző trendet kialakítani, és nem az aktuálisakat követni. És tegye mindezt úgy, hogy próbáljon az ügyfelei gondolkodásmódjával, érzelmeivel azonosulni, hiszen a végén úgyis ők döntik el, hogy mi lesz a sikeres termék és mi nem. Alapvetően azonban mindig az legyen a legfontosabb, hogy mindig kiváló minőségű, hosszabb eltartható (kézműves) csokoládéterméket hozzunk létre.

Vállalkozásának szakmai hátteréről már beszéltünk. De talán az sem érdektelen, hogy milyen családból jött? Gyermekkorában a csokoládé mindennapi élvezet volt-e, vagy valami ünnepi különlegesség? Ilyen értelemben (esetleg) a csokoládé valamiféle gyerekkori vágykép beteljesülése/beteljesítése is?
– Ahogy említettem, az édesiparból jöttem, de ez bizony kevésnek bizonyult az igazán finom kézműves csokoládé előállításához, ezért megvásároltam egy belga csokoládékészítő mesternek eredetileg négy kötetből álló tankönyvét (Jean Pierre Wybauw: Fine chocolates sorozata). Ezt esténkén lefordítottuk és elkezdtünk belőle dolgozni. Azért nagyszerű ez a könyv, véleményem szerint, mert megtanítja az embert arra, hogyan kell úgy egy receptúrát készíteni, hogy az ízben, texturában és eltarthatóságban is megfeleljen a kor követelményeinek. A családunkban különben mindig nagy hangsúlyt kapott a csokoládé. Nagymamám a Horthy-rendszerben egy nagypolgári családnál volt szolgálólány, ahol megtanult a csokoládéval dolgozni, és ezt át is tudta adni az utódainak. A mai napig őrzöm a gyöngybetűkkel írt receptfüzetét, amiben megtalálhatók a kor csokoládés desszertcsodái. Tudat alatt talán már ekkor eldőlt bennem, hogy egyszer magam is csokoládéval fogok foglalkozni.

Gondolkozott-e már a csokoládé(fogyasztás) filozófiáján? Ha igen, mire jutott? És ami a fiziológiáját illeti? Tudjuk, hogy a csokoládé egyfajta boldogsághormon (lásd a kanadai Kevin Chang erre vonatkozó kísérletét, 2006-ban!) – ezek szerint egy csokoládékészítő valamiféle „boldogságfelelős”? Érzi ennek jelentőségét, vagy akár felelősségét? Hiszen a csokoládé mint édesség (cukorbetegségek!) egyfajta „mosolygó gyilkos”. Van-e csokoládé-függőség? Kell-e, hogy egy csokoládékészítő egyben „mértékletességre” is intse fogyasztóit? Személy szerint mennyi csokoládét fogyaszt… naponta, hetente, évente? Magyarország a viszonylag kevés csokoládét fogyasztó országok közé tartozik (fejenként és évente alig valamivel több, mint 3 kiló!) – lehet-e erre virágzó üzletet építeni? Különösen úgy, hogy az utóbbi években ezen a téren is láthatóan megnőtt a konkurencia.
– A csokoládéfilozófiánk a következő: mivel ízrestaurátorok vagyunk, a tradicionális ízek és illatok mellett a megjelenés is fontos szerepet játszik. Egy jó csokoládékészítő amellett, hogy ügyel a napi termelésre és értékesítésre, nagy hangsúlyt fektet a minősére és kreativitásra is. Mielőtt egy új pralinét felveszünk, a repertoárunkba az ízét tesztelnünk kell. A kóstolás tudományának elsajátítása azért is nagyon fontos egy profi készítő számára, mert az ízlelés egyben szenvedély is, valamiféle nagyon összetett élmény a végtermék csodálatos összetevőit illetően.
Az ízek megítélése általában személyes, mégis van számos objektív kritérium. Magától értetődik, hogy az öt érzék – látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás – kiegészítik egymást, vagyis az ízlelés önmagában nem elég a kóstolás értékelésekor. A látás is küld egy fontos (rész)üzenetet, ami befolyásolja az értékelést. A csokoládé legyen fényes, semmilyen körülmények között se legyen tompa fényű, hiszen az a csokoládé öregedésének a jele. Egy csokoládé, ami nem kellemes a szemnek, sohasem fog jó benyomást tenni ránk. Ugyanez vonatkozik az orra is, amely szintén kritikus jeleket közvetít a kóstolás alatt. A csokoládénak finom csokoládéillatúnak kell lennie – ilyen egyszerű ez! Egy meglehetősen kellemetlen szagokat árasztó környezetben a csokoládé furcsa illatokat bocsáthat ki magából, mivel a csokoládéban jelenlevő kakaóvaj a szagokkal, illatokkal szemben úgy viselkedik, mint valami szivacs: mindent felszív magába. A legfinomabb aromakomponensek is így szívódnak fel a csokoládéba.
Ennek ellenére az ízek megítélése – ugyanúgy, mint például a színeké – eléggé személyes ügy. Egy anyag illatának felidézésében nagyon fontos szerepet játszik, hogy mennyire vagyunk képesek egy illatra visszaemlékezni. Kutatások kimutatták, hogy kóstoláskor kb. 20%-ban hagyatkozunk az aroma ízlelésekor a nyelvünkre, és 80%-ban az illatokra, vagyis az orrunkra. Ezek a kutatások azt derítették ki, hogy a szájban több ezer ízlelőbimbó van, míg az orrban milliószámra vannak azok a receptorok, amik az illatokat felfogják. Az étel illata nagyon fontos ahhoz, hogy milyen módon éljük meg a zamatát. Ha a kombinált összetevők legfontosabb illékony aromamolekulái azonosak, az illat- és ízaromákat kellemes zamattá összegeződve éljük át. Természetesen egyfajta tudás és tapasztalat szükséges ahhoz, hogy összekapcsoljuk a megfelelő összetevőket. Ínyencek arra sarkallnak minket, hogy legyen elég merszünk – kóstolás által – kikísérletezni meglepő ízpárosításokat. A kiváló minőségű pralinénak tartalmaznia kell az összes összetevő ízét. Egyetlen alkotórésznek sem szabad a többi fölé kerekednie. A gyümölcskivonatok a ganázsban (ganache), a gyömbér vagy más összetevők soha nem rejthetnek el más aromákat.
Mindenki, aki egy kicsit is tájékozott az egészséges táplálkozás tekintetében, tudja, hogy a túl sok cukor és zsír fogyasztása nem éppen válik az egészségére. Ebből következik, hogy a minél egészségesebb életmódra való törekvés számtalan táplálkozási előírást hozott magával. Itt is a trendek vonzásában és taszításában élünk. Szinte napról napra új és még újabb diétákkal kerülünk szembe, s ezeknek közös jellemzőjük, hogy mindig egyetlen nézőpont köré sorolnak be. Az ételeinket alkotó összetevők közül bizonyos anyagok mindig „feketelistára” kerülnek. Nem dolgom, hogy ezeknek az irányzatoknak az egészségre gyakorolt hatását minősítsem, csupán pár dolgot jegyeznék meg e tekintetben. Az első és talán legfontosabb, hogy semmiféle diéta vagy különc táplálkozási szokás tekintetében ne váljunk fanatikusokká.

Milyen a jó csokoládé? Vannak-e kritériumai?
– A páratlan minőségű pralinék előállításában az a művészet, hogy úgy kombináljuk a kiváló minőségű összetevőket, hogy azok kiegészítsék egymást, és ez után az első benyomás után lágyan elolvad a szájban. A cukrok ezt egy kicsit megnehezítik, mert nagyon jól el tudják fedni az összetevők ízét, ha nem megfelelő mennyiségben használjuk őket. A textúra is nagyon fontos. Egy meglepően lágy krémet lehet elrejteni egy ropogós zamatos csokoládéréteg alá. Egy jó csokoládékészítő legyen művésze a szakmájának, aki tudja, hogyan kell a megfelelő összetevőket kombinálni, hogy olyan pralinékat hozzon létre, ami az ínyenceket extázisba ejti.
Amikor egy receptben ízeket vagy aromákat kombinálunk az mindig nagyon is személyes ízlést és fantáziát takar. Ebben a vonatkozásban figyelembe kell vennünk vásárlóink igényeit is. Marketing szempontból extrém ízek és párosítása lehet „jó húzás”, de a legtöbb esetben rövid életű a siker. Az ínyencek előnyben részesítik a finoman lágy ízeket, úgymond: egy kis rejtélyességgel. Ha egy aroma vagy íz túl harsány, azt hamar felismerik, és inkább választanak egy másikfajta pralinét.
Ha prémium minőségű pralinékat akarunk előállítani, nem könnyű az ízesítéshez megfelelő csokoládé kiválasztása. Aroma, íz, szín, keménység, viszkozitás, olvadékonyság, feldolgozhatóság és nem utolsósorban az ár fontos tényező a kiválasztásnál. A csokoládé kóstolása ugyanolyan nehéz feladat, mint a borkóstolás. Ezért is nem járunk hát rosszul, ha követendő példának állítjuk magunk elé a jó borkóstolás aranyszabályait.
Az előállítás során csakis különlegességekre törekszik-e? Mindig valami mást, újat akar nyújtani a vásárlóknak? Melyek egy csokoládékészítő legfontosabb szempontjai? (Ha vannak, ha kellenek ilyenek!)
– Sokféle gyógynövényt és fűszert használunk. A csokoládékészítők különleges ízeket és aromákat érhetnek el gyógy- és fűszernövények kombinálásával. A gyógynövények néha elég „unalmas” ízzel rendelkeznek úgy önmagukban, ezért gyakran adunk hozzájuk fűszereket. Soha nem szabad azonban, hogy valamely gyógynövény domináljon a receptben – mindig szépen bele kell simulnia a többi alkotórész közé! Ez a harmónia az elérendő cél. Persze, a legfontosabb szempont mindenkor az, hogy a vásárlóknak ízlik-e a termékünk.

Van-e, lesz-e, és ha igen, miben lesz jellegzetesen őrségi az ispánki csokoládé?
– Talán a jellegzetesen őrségi őshonos gyümölcsfajtáktól, mint a szilva, valamint a tökmagtól és az aszalványainktól.
Van-e egyedi, speciális ispánki csokoládé?
– Igen, ilyen az Őrség zöld aranyából készített tökmagpralinénk, vagy az aszalt gyümölcseinkből előállított részeges szekció, mint pl. a Részeg szilva, barack, megy.
Mik a távlati céljai? Szeretné, ha nemzedékeken át fennmaradna az „ispánki csokoládé”?
– Természetesen, mint mindenki, aki valami maradandót létrehoz, azt szeretné, ha az utódai továbbvinnék azt. Kisebbik fiunk, Barnabás ugyan művészeti gimnáziumban végzett, de van érzéke a csokoládékészítéshez. Majd a jövőben elválik, milyen örökös lesz belőle!
Mennyire kíséri figyelemmel a konkurencia eredményeit (itthon és külföldön)?
– Itt is csak azt tudom mondani, hogy a vásárlóimra figyelek elsősorban, hogy ők mit szeretnek, és nem a konkurenciára, hiszen nem visszük máshova a termékeket! Természetesen minden bel és külföldi kézműves készítő – főleg a világhálón elérhető – eseményeit követem. Többen megkérdezték már tőlem és mindenkinek azt válaszoltam, hogy én nem az oklevélnek készítek pralinét, hanem a vásárlóimnak. Mégis… egyszer, lehet, hogy a kézműves csokoládékészítők londoni versenyére a tökmagos és az aszaltgyümölcsös-pálinkás termékekkel nevezni fogunk!

Várható-e a csokoládégyártás területén valamiféle „forradalmi” újítás? Vagy nem kell félni: kakaóbabból van – és mindig is lesz – elég utánpótlás?
– Több is van, az egyik a belga Callebaut cég által kifejlesztett Q fermentáció, ami egy irányított ecetsavas erjedés egy speciális baktériumtörzs-tenyészettel, amitől sokkal jobb minőségű kakaóbabot tudnak a farmerek előállítani, így többet kapnak a termésért és egy egyedülálló ízvilágú csokoládét tudnak készíteni belőle az alapanyaggyártók. Igazi újdonság a Varlhona csokoládégyár „blondi” karamellizált fehércsokoládéja, vagy azok a dupla fermentált babokból készült alapcsokoládék, amik gyümölccsel vannak erjesztve (pl. passió gyümölcs), ami egyedülálló ízvilágot eredményez. De ide lehet sorolni Michel Cluizel Z Caramel csokoládéját, ami megint csak igazi kuriózum. Lehetne sorolni még tovább, mert a piac arra inspirálja a nagy gyártókat, hogy mindig valami újjal jöjjenek elő. Mindez a mi dolgunkat is megkönnyíti, hiszen nagyon sokféle és jó fajtájú csokoládé között válogathatunk. Az utóbbi években India és Kína is megjelent a világpiacon, és mivel hatalmas országokról van szó, árfelhajtó hatásuk igen jelentős. A nagy európai készítők is, köztük több nagyon jó hírű kézműves csokoládémester, egymás után nyitják a boltjaikat Pekingben, Sanghajban.

De azért megnyugodhatunk: még jó hosszú ideig kakaóbabból fog készülni az igazi csokoládé… és hogy mi lesz a távoli jövőben, azt csak a Jóisten tudja…