Hozzávalók (10 személyre)
200 g vaj
200 g cukor
4 tojás
300 g liszt
1 teáskanál sütőpor
csipetnyi só
2 evőkanál rum
1 citrom reszelt héja
100 g pekándió (vagy dió)
300 g aszalt gyümölcs, ízlés szerint vegyesen
Máz:
70 g vaj
4 evőkanál citromlé
120 g porcukor
Szórás:
50 g kandírozott citrom és lime
pár szem pekándió (dió)
A puha vajat 150 g cukorral habosra keverjük, a tojások sárgáját egyesével hozzáadjuk. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük. Az aszalt gyümölcsöket és a pekándiót durvára vágjuk, és 100 g liszttel összekeverjük. (Én aszaltszilvát, -mangót, -vörösáfonyát, -narancsot, -citromot és mazsolát kevertem bele.) A maradék lisztet keverjük össze a sütőporral, a sóval és a citrom héjával. A lisztet és a felvert tojásfehérjét felváltva keverjük a masszánkhoz, végül adjuk hozzá az aszaltgyümölcsös keveréket és a rumot. Kivajazunk és lisztezünk egy nagy (vagy 2 kicsi) őzgerincformát és elsimítjuk benne a masszánkat. 175 fokon kb. 60 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük. A sütőből kivéve hagyjuk egy kicsit hűlni, majd fordítsuk ki egy rácsra, hogy teljesen kihűljön.
A vajat takarékon felhevítjük és belekeverjük a cukrot, valamint a citromlevet. Ezzel a mázzal meglocsoljuk a már kihűlt gyümölcskenyeret, majd megszórjuk a kandírozott citrusokkal, és hagyjuk megdermedni, majd tálalhatjuk.