Hozzávalók (10 személynek)
Piskóta:
12 dkg vaj
2,5 dkg porcukor
5 tojás sárgája
5 tojás fehérje
13 dkg cukor
10 dkg étcsokoládé
10 dkg liszt
10 dkg sárgabaracklekvár
Csokoládés töltelék:
20 dkg étcsokoládé
5 dkg whisky
10 dkg tejszín
10 dkg aranymazsola
A tetejére:
10 dkg étcsokoládé
1 evőkanál napraforgóolaj
A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk. A puha vajat a porcukorral habosra keverjük, egyesével hozzáadjuk a tojások sárgáját. Hozzácsurgatjuk a csokoládét, óvatosan hozzákeverjük az átszitált lisztet, végül a cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét. 20 cm átmérőjű, kipapírozott tortaformába öntjük, és 200 fokon sütjük 20 percig, majd további 30-40 percig 160 fokon. Tűpróbával ellenőrizzük, és hagyjuk a formában kihűlni.
Az aranymazsolát minimum 15 percre beáztatjuk a whiskybe. A whiskyt a mazsolával és a tejszínnel felrakjuk főni, a forrásnál lezárjuk és belekeverjük az apróra vágott csokoládét. A kihűlt piskótánkat félbevágjuk, megkenjük a felmelegített baracklekvárral, és ráönjük a csokoládékrémünket, majd lezárjuk a másik piskótával, és nagyon vékonyan megkenjük a maradék, felhevített baracklekvárral. Hűtőszekrényben pihentetjük 2-3 órát.
A 10 dkg étcsokoládét vízgőz felett felolvasztjuk az olajjal. A tortát kirakjuk egy rácsra, az olvasztott csokoládét ráöntjük a tetejére és kenőkés segítségével egyenletesen eloszlatjuk, hogy mindegyik oldalán lecsurogjon. A rácsról áthelyezzük egy tányérra, és fogyasztás előtt hagyjuk még fél órát dermedni.